Adatforrás:
Az 1993-2002-es időszak minden egyes évére az önadózók egy, a munkahelyi bevallók félszázalékos mintája; a 2003-2006-os illetve a 2007-2008-as időszakra évenként változóan az összes adózó összevont 8-10 százalékos mintája. Adattulajdonos: APEH.
A korprofil elkészítésének módja:
Az szja-bevallás összevont adóalap összege sor (a) cellája alapján.
Makro-kontroll:
A társasági adók kategóriában összevontuk a szűkebben vett társasági adókat és a helyi iparűzési adót (áruk használatának, szolgáltatások igénybevételének adói, iparűzési adó). A korprofil kialakításához szükséges makroadat 1993-ra és 1994-re a konszolidált államháztartás pénzforgalmi mérlegéből származik, 1995-től pedig a nemzeti számlák D51B, D51O és D214IA soraiból.
Incidencia:
A társasági adó incidencia szempontból bonyolult eset, mivel a befizetők a társaságok, vagyis nem természetes személyek. A nemzetközi gyakorlat sem egységes abban, hogy kit tekint a társasági adó teherviselőjének. Az egyik lehetséges – és gyakran alkalmazott – megoldás, hogy a társasági adót a befizetőre, vagyis a társaságok tulajdonosaira terhelik. A társaságok tulajdonosait azonban gyakran nem egyszerű meghatározni. Azt is figyelembe kell venni, hogy a társasági tulajdon számottevő része Magyarországon külföldiek kezében van, akik az adóincidencia szempontjából kívülállónak tekintendők, vagyis ha viselnek is adóterhet, nem vesszük őket figyelembe, hanem az egész lakosságra egyenletesen osztjuk fel a tőlük származó bevételt.
Mit tehetünk, ha a társasági tőke tulajdonosaira akarjuk terhelni a társasági adót? Négy lehetőségünk van. Az egyik lehetőség, hogy feltételezzük, hogy a társasági tulajdon túlnyomó része külföldiek tulajdonában van. Ennek az a következménye, hogy a társasági adó egésze, vagy legalábbis jelentős része olyan bevétele az államnak, amelyet nem állampolgárai fizetnek be, tehát a nemzetközi segélyekkel kerül egy kategóriába (miközben az államnak egyáltalán nem lenne társasági adó bevétele). Ennek az eljárásnak az alkalmazását nehezíti, hogy az 1990-es évtized elején az állam még komoly társaságitőke-tulajdonos volt, márpedig az állam, mint tulajdonos által viselt terheket nem tekinthetjük juttatásnak. Ezzel egy időben a beáramló működő tőke jelentős kedvezményekben részesült, ami azt jelenti, hogy az állam átvállalta az adóterhek bizonyos részét. Ezt a módszert tehát – legalábbis az évtized elején semmiképpen – nem alkalmazhatjuk.
A korosztályi elszámolás első kísérletében (Auerbach, Gokhale és Kotlikoff 2001) a társasági adót a munkavállalókra terhelték. E megfontolás arra épül, hogy a társasági adót a társasági nyereség után vetik ki, a társaság tulajdonosai azonban továbbterhelik a munkavállalókra, vagy úgy, hogy kevesebb bért fizetnek, vagy úgy, hogy nem foglalkoztatják az alkalmazottaikat, hanem tőlük, mint alvállalkozóktól rendelik meg az elvégzendő munkát. Másik lehetséges érv, hogy a tőke annyira mobil, hogy egy kis, nyitott, tőkeszegény gazdaságban nem lehet megadóztatni. Ha a tőketulajdonosokra olyan adót vet ki egy ekként jellemezhető ország, amit azok nem tudnak továbbhárítani, akkor más helyet keresnek a befektetéseik számára. Másként szólva: ha csökkenne a társasági nyereségadó mértéke, akkor az nem (vagy nem elsősorban) a tőketulajdonosok jövedelmét növelné – hiszen a terhet eddig sem ők viselték – hanem a munkavállalók bérét. A magyar helyzetet jellemző tőkeszegénység ezt az incidencia-felfogást meglehetősen életszerűvé teszi, de nem egyezik meg az Európai Bizottság számára készült összehasonlító európai korosztályi elszámolás (European Commission 1999) módszertanával, mely, a Harberger-modell szellemében a tőketulajdonosokra terheli a társasági adót, méghozzá nemcsak a társasági tőke tulajdonosaira, hanem az összes tőketulajdonosra.
A negyedik lehetőség pedig, hogy az USA Pénzügyminisztériumán, a Department of the Treasury-n belül működő Office of Tax Analysis (OTA) módszerét követjük és nem a tőke, hanem a tőkejövedelmek tulajdonosaira terheljük a társasági adót. A két utóbbi elméleti lehetőség a gyakorlatban nem jelent két változatot. Mivel Magyarországon a tőketulajdont a vizsgált időszakban nem adóztatták, ezért nincs olyan adatforrásunk, amelyből a tőketulajdonosok kormegoszlását megbízhatóan becsülhetnénk. A tőketulajdonosok „azonosítására” nincs más lehetőségünk, csak az, hogy feltételezzük, hogy a tőketulajdonosok egyben a tőkejövedelmek tulajdonosai is. Ugyanazt a módszert alkalmazzuk tehát, mint amit akkor alkalmaznánk, ha a tőkejövedelmek tulajdonosaira akarnánk terhelni a társasági adót.
Alapesetnek a munkajövedelmek szerinti korprofilt, tehát a munkavállalókra terhelt társasági adót tekintettük, azaz az adóbevallásban szereplő, munkaviszonyhoz köthető jövedelmeket összeadtuk és az ebből készült „bérprofilt” szerint osztottuk szét a társasági adó makroösszegét. Az összehasonlítás érdekében elkészítettük azt a változatot is, amelyben a tőkejövedelem-tulajdonosok viselik a társasági adót.
Utolsó frissítés: 2009. augusztus 28.
