Általános forgalmi adó
Adatforrás:
A becslést a Központi Statisztikai Hivatal Háztartási Költségvetési Felvételének (HKF) adatain végeztük. A felvétel a magyarországi magánháztartások, és az ezekben élő személyek népességét vizsgálja évről-évre változóan kb. 10 ezer háztartásról szolgáltatva információt. A kutatás mintája véletlenszerű, nem arányos, településnagyság szerint rétegzett, többlépcsős mintavétel. Az adatgyűjtés során a háztartások egy hónapon keresztül részletes fogyasztási naplót vezetnek, amelybe minden kiadási tétel feljegyzésre kerül. Ezen kívül a saját termelésből elfogyasztott élelmiszerek mennyiségét a kérdezők segítségével megbecslik. A naplóvezetés mellett még két kikérdezésre kerül sor. Az adott év végén a nagyobb kiadásokról, a tartós fogyasztási cikkek állományáról készül felmérés, a következő év első negyedének végén pedig az előző év jövedelmeiről kérdezik a háztartásokat. Adatgazda: KSH.
A korprofil elkészítésének módja:
Az alábbiakban röviden összefoglaljuk Medgyesi (2008) módszertani tanulmányát.
Ahhoz, hogy beazonosíthassuk az egyes korosztályok által fizetett áfa nagyságát, először a háztartások fogyasztását kell felosztani a háztartástagok között. A fogyasztás háztartástagok közötti felosztásának kérdése szorosan kapcsolódik az ekvivalencia skálák meghatározásának kérdéséhez. Ezek a skálák egyrészt azt hivatottak kifejezni, hogy a háztartási közjavak fogyasztásában meglevő méretgazdaságosság miatt a nagyobb létszámú háztartások nem igényelnek arányosan nagyobb jövedelmet az adott jóléti szint fenntartásához, másrészt azt, hogy a különböző életkorú tagok eltérő fogyasztási szükségletekkel rendelkeznek (egy gyermeknek pl. jellemzően kevesebb élelmiszer fogyasztására van szüksége, mint egy felnőttnek). Összességében az ekvivalencia skála azt mutatja meg, hogy egy személy (csoport) egy adott demográfiai összetételű háztartás tagjaként hányszor nagyobb költségekkel tudja elérni ugyanazt a jóléti szintet, amit egyedülállóként adott összegből meg tud valósítani.
Az ekvivalencia skálák számítása során a Rothbarth módszer alkalmazása mellett döntöttünk. A Rothbarth-féle módszer alapvető feltételezése, hogy a szülők jóléte olyan „felnőtt javakra” költött összeggel mérhető, amelyeket csak felnőttek fogyasztanak, gyermekek nem. A gyermekek fogyasztása csökkenti a szülői fogyasztásra fordítható összeget, ha a gyermekek nem hoznak pluszjövedelmet a háztartásba, ezért a „felnőtt javak” fogyasztása is kisebb a gyermekes háztartásban. A módszer szerint a gyermek fogyasztására fordított kiadás egyenlő azzal az összeggel, amely helyreállítaná a gyermekes háztartásban a felnőtt jószágok fogyasztásának azt a szintjét, amit a gyermektelen háztartásban figyelhettünk meg.
Az ekvivalencia skála számítása egy regressziós modell megbecslésén alapszik. Ez a modell azt vizsgálja, hogy a “felnőtt javakra” – ebben az esetben a felnőttek ruházatára – fordított kiadás hogyan függ a háztartás demográfiai szerkezetétől (háztartásnagyság, életkori összetétel), ha a háztartás egy főre jutó összes fogyasztási kiadását és egyéb háztartás-jellemzőket kontrollálunk. A következő egyenletet becsültük meg a legkisebb négyzetek módszerével:
ln(Y)=b0+b1ln(X)+b2ln(N)+Σcj(Nj/N)+ΣdkZk
ahol b0, b1, b1, cj, dk regressziós együtthatók
Y: függő változó, amely a felnőttek ruházatára fordított kiadások nagysága
X: egy főre jutó összes háztartási kiadás
N: háztartás létszáma
Nj/N: a különböző korcsoportokba (0-5, 6-10, 11-18, 25-29, 30-44, 45-59) tartozó háztartástagok aránya a háztartásban, a 19-24 éves korosztály a referencia kategória
Zk: egyéb exogén változók: háztartásfő iskolai végzettsége, háztartásfő dolgozik-e, párja dolgozik-e, település típusa.
A függő változó a felnőtt ruhafogyasztás logaritmusa a háztartásban. A ruhafogyasztás felmérésére egyrészt a Háztartási Költségvetési Felvétel háztartási napló részében kerül sor, másrészt azonban a nagyobb ruházati kiadásokat az éves kikérdezés során is felmérik. Így a férfiak kabát (téli, átmeneti kabát), öltöny, nadrág, zakó, cipő, csizma vásárlásai, a nők kabát, ruha, kosztüm, szoknya, blúz, nadrág, cipő, csizma vásárlásai, a 3-14 éves kor közötti gyermekek számára vásárolt kabát és cipő (csizma), és minden három év alattinak vásárolt ruházati és cipő kiadás feljegyzésre kerül az év égi kikérdezéskor is. Ezeknek a tételeknek az esetében azt is feljegyzik, hogy melyik háztartástag számára történt a vásárlás. A háztartásnaplóban természetesen szintén bejegyzésre kerülnek az adott hónapban történt ruházati vásárlások. Elvileg a háztartási naplóba is bejegyzik, hogy kinek a számára vásárolták az adott tételt, de az adatkezelés során ezt a KSH munkatársai nem összegzik. Ezért az adatbázisban levő életkor szerinti ruhafogyasztást mutató változók (EVF1070-EVF1120 a férfiak, EVF1130-EVF1180 a nők és EVF1190-EVF1220 a 14 éven aluli gyermekek esetében) csak az előbb felsorolt nagyobb ruházati tételeket tartalmazzák. Regressziós elemzésünkhöz azonban a 18 éven felüliek összes ruhavásárlását szeretnénk használni. Az összesített kiadási tételek között szerepel ugyan férfi, női, gyermek ruházati kiadás bontás, de az adatbázisban 14 éves a gyermekek felső korhatára, mi pedig a 15-18 éveseket is gyermeknek tekintjük. A függő változónkat, tehát a 18 éven felüliek ruházati kiadásait a következőképpen képeztük: a felnőtt férfiak és nők összesített ruházati kiadásaiból levontuk a 15-18 éves korosztály nagyobb ruházati kiadásait.
A háztartáson belüli elosztás nemcsak a gyermekek, hanem a felnőttek számától is függhet. Megkülönböztetjük a legjellemzőbb, két felnőttből és gyermekekből álló háztartásokat, valamint az egyszülős és a kettőnél több felnőttet számláló gyermekes háztartásokat. A regressziós modellt a két aktív korú felnőttből álló gyermektelen és a két felnőttből és gyermekekből álló háztartások mintáján futtattuk, mert ez egy kellően homogén csoport, amelynek létszáma is elegendő a modell becsléséhez. Az egyszülős, illetve kettőnél több felnőttből álló háztartásoknál kisebb az esetszám, ezért itt nem becslünk külön regressziót, hanem a két felnőttes háztartásokra adódó ekvivalencia skála alapján számítjuk ki a megfelelő értékeket (lásd részletesen később).
m=X/X0=N/2*exp(A/b1)
ahol
A=b2*[ln(2)-ln(N)]+Σjbj[(Nj0/2)-(Nj/N)]
a többi jelölés pedig a fentiekkel azonos, tehát b1 az összkiadás változó, b2 pedig a háztartáslétszám regressziós együtthatója, Nj a j-edik életkori csoport, N pedig a háztartás létszáma. A nullával indexelt szimbólumok a referencia-háztartásra vonatkoznak.
A fenti eljárás az alábbi ekvivalencia skálát adja a 2001-es HKF-en; a táblázatban összehasonlításképpen feltüntetünk más, használatban lévő skálákat is:
Ha minden kiadási tétel egyforma kulccsal adózna, akkor az imént bemutatott skálát közvetlenül lehetne alkalmazni a korcsoportonkénti áfa-számításokhoz. Ez azonban nem így van, hiszen a vizsgált időszakban nem volt egységes az áfa-kulcs, a különböző korcsoportok fogyasztási szerkezete pedig nem egyforma. Ezért az imént bemutatott alapskálából kiindulva két másikat is képeztünk. Összegeztük a háztartásokban a 25 százalékkal adózó termékekre és szolgáltatásokra fordított kiadásokat és a 12 százalékkal adózó termékekre és szolgáltatásokra fordított kiadásokat, és külön-külön skálát képeztünk a két termékcsoport esetében.
Ezek a skálák a következőkőn alapulnak. Ha a felnőttek és a gyermekek fogyasztása valóban szétválasztható, akkor ez azt jelenti, hogy ha a felnőttek egy adott összeget költhetnek saját fogyasztásukra, akkor ugyanazt a fogyasztói kosarat fogják megvásárolni függetlenül attól, hogy milyen összetételű háztartásban élnek. Ha tehát összehasonlítjuk például egy-egy olyan gyermekes és gyermektelen háztartás joghurt-vásárlásra fordított kiadását, ahol a felnőttek összességében egyforma összeget fordítanak saját fogyasztásukra, akkor a két háztartás joghurt-vásárlása közötti különbség a gyermekek joghurt-fogyasztását.
A skálákat ismét két regressziós modellből számítjuk, ahol a függő változó a 25 százalékos, illetve 12 százalékos kulccsal adózó termékekre és szolgáltatásokra költött összeg, a magyarázó változók pedig ugyanazok, mint korábban. A regressziós becslés alapján prediktáljuk a különböző összetételű háztartások fogyasztását 12 százalékos, illetve 25 százalékos kulccsal adózó termékekből. Ezeket az előrejelzéseket hasonlítjuk össze olyan gyermektelen párok esetében adódó fogyasztással, akiknek összes fogyasztási kiadása ugyanannyi, mint amennyit az adott háztartástípusban a felnőttek önmaguk fogyasztására költenek (a teljes ekvivalencia skála alapján meghatározva). A két előrejelzés különbségét tekintjük a gyermekek fogyasztására adott becslésnek az adott háztartástípusban.
Ezzel az eljárással határoztuk meg a két felnőttből álló gyermekes családokra vonatkozó skálát. Gyermekek azonban nemcsak két felnőttes háztartásokban élnek, hanem egyszülős és kettőnél több felnőttes háztartásokban is. E csoportok mintabeli a létszáma azonban nem teszi lehetővé, hogy külön futtassuk a regressziós modellt, ezért a következőképpen jártunk el. Ahogy a fenti táblázat is mutatja az OECD I-es ekvivalencia skála a második felnőttet 0,7-es súllyal veszi figyelembe, tehát két felnőtt 1,7 fogyasztási egységnek számít. Ennek a méretgazdaságossági hatásnak a feltételezésével számítjuk az egyszülős háztartások skáláit. Például ha egy hat éven aluli gyermek fogyasztása 26 százaléka a felnőtt párénak, és a pár fogyasztása 1,7 felnőtt fogyasztásának felel meg, akkor egy gyermek fogyasztása 26*1,7=44,2 százaléka egy felnőtt fogyasztásának. Tehát, egyszülős háztartásban a hat éven aluli gyermek fogyasztása 44 százaléka szülő fogyasztásának, az egy szülőből és egy kisgyermekből álló háztartás ekvivalencia skála-értéke 1,44. Ugyanennek a méretgazdaságossági együtthatónak a feltételezésével számítjuk ki a kettőnél több felnőttet számláló gyermekes háztartások skáláit. Egy három felnőttből álló háztartás ez alapján 2,4 fogyasztási egység, egy hat éven aluli gyermek pedig a három felnőttéhez képest 26*(1,7/2,4)=18,5 százalékos fogyasztást jelent. Három felnőtt esetén tehát a kisgyermekes háztartás ekvivalencia skála értéke 1,19.
Az így kapott skálák segítségével bontjuk le a 25 százalékkal, illetve 12 százalékkal adózó tételeket az egyes korcsoportokra. A lebontás egészen pontosan a következőképpen történik:
felnőttek fogyasztása = összes fogyasztás/ekvivalencia skála
gyermekek fogyasztása = összes fogyasztás - felnőttek fogyasztása
Így tehát megbecsültük a gyermekek és a felnőttek összes fogyasztását. A felnőttek fogyasztását egy főre jutó alapon osztjuk fel egyének között. A különböző korú gyermekek között az egy gyermekes családok ekvivalencia skáláinak arányában osztjuk fel a gyermekekre jutó fogyasztást. Az egy gyermekes családok skálái alapján képezünk egy ekvivalencia értékkel súlyozott gyerekszámot, ahol minden korosztály a megfelelő értékkel szerepel. Például a 25 százalékos adózású fogyasztás esetében egy 5 gyermeket 13-mal, egy tízévest 21-gyel súllyal szerepeltetünk. Tehát egy olyan családban ahol egy 5 éves és egy 10 éves gyerek van, ott a az 5 éves gyermekre a 25 százalékos adózású fogyasztás gyermekekre jutó részének 13/(21+13)=38 százalékát adjuk, a 10 évesnek pedig a 62 százalékot.
Ekvivalencia skálákat három évre, 1993-re, 1998-ra és 2001-re számoltunk, a profilok azonban mind a 2001-es skálák alapján készültek.
Az 1993-as és 1998-as korprofil, amint az alábbi ábrán is látható, a 19-24 éves korosztályig bezárólag nagyon hasonló, a 25 évnél idősebbek és főleg a nyugdíjas korúak között viszont 1998-ban nagyobb összegű volt a forgalmi adó-befizetés, mint 1993-ban. A 2001-es görbe minden korcsoportban a korábbi évek felett halad. Mivel ebben az időszakban csak kisebb horderejű változások történtek az áfa-szabályokban (egyes kisebb tételek átsorolása), így ezeknek a változásoknak az okát elsősorban a fogyasztás volumenében és szerkezetében kell keresni. A kilencvenes évtized utolsó éveiben a korcsoportok közötti különbségek nem módosultak jelentősen, a korcsoportok magasabb áfa-befizetése a fogyasztás növekedésének tudható be.
Makro-kontroll:
A korprofil kialakításához szükséges makroadat 1993-ban és 1994-ben konszolidált államháztartás pénzforgalmi mérlegéből származik, 1995-től pedig a nemzeti számlák D211-es sorából.
Incidencia:
A fogyasztásra kivetett adók terheinek eloszlásával kapcsolatban többféle megközelítés lehetséges. A számunka leginkább mérvadó munka, az Európai Bizottság generációs számlákkal foglalkozó tanulmánya azt feltételezi, hogy fogyasztást terhelő adókat a termékek és szolgáltatások fogyasztói fizetik meg, az adott terméknek az összes fogyasztáson belüli arányában. Az adóincidencia elméleti kérdéseinek vizsgálatánál bemutattuk, hogy ez a feltevés megegyezik a tökéletesen versenyző piac feltevésével. Hasonló megközelítést választ az Egyesült Államok Kongresszusának Költségvetési Hivatala (Congressional Budget Office, CBO) is. Az ugyancsak amerikai Office of Tax Analysis módszere ennél bonyolultabb, ők kettébontják a fogyasztási adókat a háztartások által fizetett vagy vállalkozások által fizetett részre, és a vállalatok által fizetett fogyasztási adót felosztják a tőke és a munka között. Ahogy minden más esetben is, itt is az Európai Bizottság javaslatait követjük, vagyis a termékek és szolgáltatások adóit a fogyasztók között osztjuk fel.
Utolsó frissítés: 2010. július 17.
