Megjelent Gábos András és Tóth István György tanulmánya a hazai gyerekesélyekről

A TÁRKI kutatóinak gyermekszegénységről írt tanulmányával kezdődik a Civil jelentés a gyerekesélyekről 2014-2017 című kötet. A Gyerekesély Közhasznú Egyesület (GYERE) jelentésében Gábos András és Tóth István György a pénzügyi és gazdasági válságnak a hazai gyermekszegényégre gyakorolt hatását elemezve megállapítja, hogy a gyermekszegénység növekedése a válság első szakaszában (2007–2010) elsősorban a munkaerő-piaci folyamatok  hatására történt, míg a készpénzes támogatások csökkentették a negatív hatások nagyságát. Ezzel szemben a második szakaszban (2010–2013) a munkaerő-piaci folyamatok javulásnak indultak, míg a regresszív szociálpolitikai rendszer felé való elmozdulás hozzájárult a szegénységi ráta megnövekedéséhez a szegénységcsökkentését célzó pénzbeli juttatások csökkentésén keresztül. 2013 és 2017 között csökkent a relatív szegénységi ráta és az anyagi deprivációban élők aránya is, miközben újra javulni látszik a jóléti transzferek szegénységcsökkentő hatása. A kutatók új elemzéseket tartanának szükségesnek a folyamatok alaposabb megértésére.